Mai kis csodám

Lehuppantam, majd elkezdtem keresni a jegyem.
Sehol semmi, és még csak emlékem sem volt, hogy a nagy futásban hova tettem. Zsebembe? Ott nincs. Táskába? Ott sincs. Könyvembe? Ott sincs.
Vadul keresni kezdtem a jegyet, újra és újra átnézve mindent. Semmi.

Lelki szemeim előtt láttam, hogy jön a kalauz és milyen irtó ciki lesz felnőtt fejjel, mintha bliccelnék…
Újra kényszeresen átnéztem párszor mindent. Semmi.
De miért jönne a kalauz? Hányszor volt, hogy nem jött. Többször, mint ahányszor jött. De ha pont ma, az nagyon ciki…
Találtam pár régi jegyet, amit bevágtam a táskába ide-oda, de egyik sem a mai.

Ekkor meglátam egy nagydarab férfit, ahogy egyenruhában lassan közelít a másik kocsiban.

Újra vadul keresésbe fogtam, némi pánik uralkodott el rajtam.
Ekkor megszólalt egy mély hang.
Kész. Vége.
Ránéztem és csak annyit tudtam mondani:
– Nem találom. Elhagyhattam futás közben. – közben szorongattam a régi gyűrött jegyeket.

Mire ő:
– Ajjaj. Visszafelé is megvette?
– Nem csak oda.
– Akkor legalább nem vesztett sokat.
És továbbsétált….

Hát ismét nem találtam szavakat, de most másképp.
Egy jó ember. Talán látszott rajtam az ijedtség. Talán még azt is látta, amikor a vonat felé futottam.
Mégis, megtehette volna, hogy kötözködik vagy megbüntet. Nem tette.

Aztán arra gondoltam – és most gondolj rólam amit akarsz, hogy ezt mondom magamról, de – becsületes ember vagyok, másoknak nem akarok, nem kívánok rosszat. Nagylelkű vagyok, ahol és akinek tudok segítek. 
Azt kapod amit adsz.
Ha szereted az embereket, ők is szeretni fognak.
Ha szépnek látod a világot, valóban szép lesz. Ha kedves és megértő vagy másokkal, ők is kedvesek és megértőek lesznek veled.
Én most valamit visszakaptam.
Remélem ő is visszakapja, amikor szüksége lesz rá!