Sodrások és megoldások – az Univerzum működik!

Az élet olyan, mint egy folyó. Ha szemben úszol az árral, akkor k..va kemény. Ha hagyod, hogy vigyen az áramlat, akkor könnyű és varázslatos. És ez ugyan az a folyó…

Éppen csak befejeztem a legutóbbi bejegyzést a pozitív gondolkodásról, máris jött egy újabb esemény, amit mindenképpen meg szerettem volna osztani.
A múltkori történet inkább mókás volt, egy vicces morzsa a hétköznapokból, de a ma történtek talán még túl is mutatnak a pozitív gondolkodáson.
Ha ügyes vagy, meglátod benne az univerzum működését, mert bizony az univerzumnak törvényei vannak. Egészen pontos és mindig egyértelmű törvényei, amiket ha nem is előre – de adott pillanatban vagy legkésőbb utólag minden esetben megérthetünk.
A mai napon nekem az univerzum egy pillanat alatt megmutatta a lemeztelenített valóságát.

Éppen a legutóbbi írásom utolsó simításait végeztem itt a blogon, amikor azt vettem észre, hogy hoppá, azonnal indulnom kell, mert különben lekésem a buszt. Nagyvárosokban nem akkora probléma ez, de errefelé, ha azt a buszt lekésem, amivel a kisebbikemért indulok az óvodába, akkor a nagyhoz már nem érünk oda időben.
Gyorsan kaptam magam, és bár a buszok itt állandóan késnek, én azért igyekeztem a megadott időben odaérni a megállóba. Nem sikerült, az üres megálló egyértelműen jelezte, hogy bizony a busz elment. Egy pillanat alatt végigszaladt az agyamon, hogy vagy megvárom a következőt, vagy azt a három megállót megteszem gyalog.
Természetesen elindultam – aki ismer, annak ez nem is lehetett kérdés.
Szedtem a lában, ahogy tudtam, közben járt az agyam, és észre sem vettem, hogy mennyire más volt a reakcióm, mint lett volna máskor.
Máskor bosszankodok, mérgelődök, még talán káromkodok is magamban egyet. Egy darabig puffogok, és akár maradok, akár elindulok, mindenképpen rosszul érzem magam a helyzettől.
Most valahogy ez másképp volt. Nem volt semmi ilyesmi. Egyértelmű, hogy nem vidáman, de tudomásul vettem, hogy a busz elment, és azonnal a megoldást kerestem.
És történt még valami, eszembe jutott egy tök jó ötlet. „Véletlenül.”

De mielőtt elmesélném, tudnod kell, hogy egy kis csapattal nagy fába vágjuk idén a fejszénket.
Úgy döntöttünk, hogy belevágunk egy Balaton körüli futóversenybe.
A terv az volt, hogy januárban elkezdjük a futóedzéseket. Tervezgettem, hogy mikorra időzítsem az edzéseket, mert bizony a napom nagyon zsúfolt. A hétköznapok 5 napjából 4-szer későn érek haza, így az esték elég macerásak lennének, a reggel a gyerekek indítása miatt szóba sem jöhet, napközben pedig dolgozom, tehát még az esték tűntek a legesélyesebbnek, bár az ötlettől nem voltam túl lelkes.
És akkor jött ez a lekésett busz, a szapora lépkedés, a helyzet maximális elfogadása, és a nyitott megoldáskeresés.. És aztán az ötlet.

Mivel jelenleg a hideg miatt nem bringával megyek a gyerekekért, a buszozással töltött időben éppen futhatnék is. Három-négy megállónyi távolság, kilométerben valamivel kevesebb, mint amennyit a versenyen egyenként futni fogunk, de a jó idő beálltáig, a felkészülés megkezdéséhez ideális.
Közben elérkeztem az első megállóig, és ezzel a lendülettel el is határoztam, hogy a második megállóig kocogva megyek. És így is lett, és közben éreztem, hogy igen, ez lesz a megoldás.
Még a menetet is kitaláltam, első körben hetente kétszer, majd háromszor és négyszer a buszozással töltött időt használom ki a felkészülésre, buszmegállókban fogom mérni a haladást.
Majd amikor eljön a jó idő, amikor a nappalok hosszabbak és melegebbek, majd újratervezek, hiszen a melegebb és világosabb estékkel új távlatok nyílnak.
Addigra a futással is eljutok remélem arra a szintre, hogy már lazán elkocogok az oviig, és jöhet a továbblépés.

Talán a történetem kissé elterelte a figyelmed, hiszen azért ez elsőre izgalmas és sok. Ultra Balaton, futás, felkészülés, edzések és időpontok, ovi, buszok, gyerekek…
Persze, persze, ez is érdekes, és ígérem, be is fogok számolni a felkészülésről és a versenyről is.
De az előbb az Univerzum működéséről beszéltem, és ezt meg szeretném magyarázni.

Tehát történt valami, ez a valami máskor meg sem szokott történni, most pedig „véletlenül” megtörténik.
Problémáink mindig vannak, nekem is volt például, többek között egy megoldhatatlannak tűnő időpont a telezsúfolt napomban. Akkor és ott nem kerestem erre direkt megoldást, épp mással voltam elfoglalva, de az élet mégis felém sodort egyet „véletlenül”.
Az esemény éppen nem volt túl kellemes elsőre, de most nem dühöngtem, elfogadtam és folytam tovább magával az élettel. És egy ilyen helyzetben, amikor nyitott vagy, elfogadó és befogadó, akkor a megoldás megérkezik, mégpedig tálcán nyújtják feléd, nem lehet nem észrevenni.
Persze a velem történtek bagatell dolognak számítanak, de ami a jó a dologban, hogy az Univerzum nem csak bagatell dolgokban működik így, hanem mindig.
Amikor rágörcsölünk egy problémára, sőt, problémának éljük meg, és nagggyon akarjuk a megoldást, sőt, sokszor még annak az útját, mikéntjét is meg akarjuk határozni, akkor valahogy ez a varázslat elmarad.

Az én gondom kis dolog, rettenetesen kicsi az életünkben gyakran előforduló megoldandó feladatokhoz képest. De nekem gond volt, és lehetetlennek tűnő vagy nagy lemondásokkal járó.
És végül számomra meglepően könnyedén és szintén számomra, könnyen elfogadhatóan elém került egy megoldás.

Pozitív gondolkodás, elfogadás, nyitottság és befogadás. Hagyni, hogy vigyen magával az áramlat. Csak figyelni és nem akarni. És meglátni. Észrevenni.

Ó, de jó lenne, ha ezt megtanulnám mindig ilyen lazán alkalmazni!
De jó lenne, ha mindannyian megtanulnánk, és élnénk vele nap, mint nap, legyen a gondunk óriási vagy egészen kicsike!

fotó: pixabay