Este nyolc elmúlt, az órám után bementem a közeli abc-be vásárolni. A pénztárnál szinte még észre sem vettem, hogy tőlem pár lépésre, két rendőr, a közért biztonsági őre és egy apró, vékonyka hölgy állt. A szemem sarkából láttam, hogy vannak ott, de nem figyeltem mi történik.
Kifelé viszont ahogy elsétáltam mellettük, láttam, hogy a hölgy zokogva próbál valamit elmagyarázni, remegő kézzel a szemét törölgeti, időnként a táskájára mutat, a kosárra, majd lehajtott fejjel a kezébe temeti az arcát. A biztonsági őr szigorú, elégtételt követelő arcán látszott az elutasítás, a rendőrök, egy hölgy és egy úr arcán viszont – gondolom a szakmai követelményeknek maximálisan eleget téve – nem látszott a világon semmi.
Ahogy elsétáltam mellettük, valami nagyon furcsa érzés fogott el, de továbbmentem. A furcsa érzés kiegészült lelkiismeretfurdalással, ahogy az autóhoz értem, és – bár nem szokásom ilyet csinálni – úgy éreztem vissza kell mennem megtudni, mi ez.
A közért oldalához sétáltam, és az üvegen keresztül megbizonyosodtam róla, igen, a hölgyet valamivel vádolják, és igen aránytalannak tűnt, ahogyan apró termetével szemben állt a három „hatalmassal”.
Furán éreztem magam, ahogy bementem a közért ajtaján, és ismét hangsúlyozom, nem szoktam beleszólni mások dolgába, de ez most valahogy más volt.
Megkérdeztem, hogy mi történik itt, és furcsa módon ezen senki sem csodálkozott. A rendőrök nem szóltak hozzám, de ellenségesek sem voltak, a hölgy viszont mesélni kezdett, el-, elfúló hangon. A sírástól nehezen beszélt, és nyilván rettenetesen érezte magát.
Kiderült, hogy ugyan vásárolt, de mégis valamit találtak a táskájában, aminek az ellopásával vádolták.
Nem tudom mi, és hogy történt és egyrészt nem derült ki világosan, másrészt nem is érdekelt.
A hölgy elbeszélése is kaotikus volt kissé, de az egész annyira aránytalan volt, bármi is történt pontosan.
Úgy éreztem ennek a hölgynek leginkább segítségre van szüksége, és csak részben anyagilag.
Pont nem volt nálam sok pénz és abból a kevésből is jócskán elköltöttem a korábbi vásárlás során, de kész voltam a nálam lévő maradékot neki adni – ha szüksége van rá.
Sokadik kérdésemre, NAGYON SOKADIK KÉRDÉSEMRE, végül kinyögte, hogy igen, elvinné a termékeket, ha ki tudná fizetni.
Innen nem volt kérdés. Kivettem a termékeket a kosárból és a pénztárhoz sétáltam velük.
A rendőrök, és a biztonsági őr fogalmam sincs mit reagáltak, mert rájuk sem néztem, de nem tűnt úgy, hogy bárki ellenezné. Igazából végig kissé háttal álltam nekik, azt azért láttam, hogy készül egy jegyzőkönyv. Na, az például érdekes lehet, hogy ez a jegyzőkönyv hogyan zárult.
„Ismeretlen hölgy a semmiből megjelent, a gyanúsítottal beszélt, majd a szóban forgó termékekkel a pénztárhoz ment, és kifizette azokat. Végül átadta a blokkal együtt a gyanúsítottnak, majd ismét eltűnt a semmibe, ahonnan jött. További intézkedésre nincs szükség.”
Remélem így történt, és elengedték a hölgyet, hiszen ezzel az ügy lezárva.
Mielőtt elmentem, megsimogattam a hölgy hátát, és nagyon őszintén minden jót kívántam neki.
„Most már minden rendben” – mondtam, mint a gyerekeimnek szoktam, szeretettel.
A lényeg – és épp ezért féltem kissé megosztani a történetet – hogy nem azon van a hangsúly, hogy segítettem valakin, mekkora ász vagyok.
Azt vallom, hogy a segítség akkor a legnemesebb, ha nem kérkedünk vele.
De van itt valami, ami miatt meggondoltam magam.
Mert OLYAN KÖNNYEN ÍTÉLKEZÜNK.
DE MILYEN ALAPON TESSZÜK EZT????
Csak azért, mert szerintünk valaki rosszat tett?
Mi az a rossz?
A rossz mindig valami általunk vagy egy közösség által nem kívánatosnak ítélt valami.
Nincs olyan, hogy abszolút rossz. Ami mindenhol és minden körülmények között megállja a helyét.
És ha tegyük fel, ez a hölgy valamit tényleg beletett a táskájába?
Tudjuk-e, hogy miért tette? Tudjuk-e, hogy mi játszódott le benne? Tudjuk-e, hogy mi előzte meg mindezt?
Hogy ez nem menti fel? Mi alól?
A vád alól? Amit mi találtunk ki???
Mélyen hiszem azt, hogy az efféle dolgok a legmélyebb nyomot mindig bennünk, a „bűnös dolog” elkövetőiben hagyják, minden olyan, amit úgy teszünk, hogy nem vagyunk meggyőződve a helyességéről, mély barázdát vág a személyiségünkben, a lelkünkben.
A dolgok sosem véletlenül történnek.
Az sem, hogy ez a hölgy így döntött (ha volt-e bármi elítélendő – és ezt nem tudjuk biztosan), és az sem, hogy én arra jártam.
Minden találkozásunk sorsszerű, és azt is mélyen hiszem, hogy minden találkozás egy tanítás minden résztvevőnek.
Ez a találkozás, legyen bármilyen rövidke, mindannyiunk életét megváltoztatta, a rendőrökét, a biztonsági őrét, a pénztáros nőét, az enyémet és igen, az apró hölgyét is egészen biztosan.
És ha Te is elgondolkozol azon, vajon elítélj-e másokat, hogy vállvonás helyett inkább te is segíteni próbálsz majd azon, aki alul marad, akkor a tiédet is.
Mert nincs jó vagy rossz, és nincs jó döntés vagy rossz döntés, csak döntés van. És a döntéseink következményei, amit viselnünk kell.
De néha jöhet valami, vagy valaki a semmiből, aki nem engedi, hogy bajunk legyen egy buta döntésünk miatt. És mi tudjuk, mélyen érezzük, hogy pontosan ez által találtuk vissza önmagunkhoz, ahhoz, akik valójában vagyunk, és amihez aztán hűek is maradunk!
Vagy nem, és akkor addig tanulunk, míg megértjük. De ehhez a személyes folyamathoz senkinek semmi köze nincs, nincs joga megítélni.
Hazafelé eszembe jutott a Kowalsky meg a Vega:
“Mit jelent neked az eleve rossz? És
Mennyit hibázhat mindig csak más?
És ki ítélhet? Ki fizet érte? És ki az aki megbocsájt?
Nem mondta azt
Senki
Hogy könnyű lesz vagy épp
Mennyi
Hány évig élünk itt
Együtt?
Az Ég adta ,nem mi
Vettük…..
Hívj annak, aminek csak akarsz
Hát én sem vagyok egy angyal, de
Te sem vagy isten
Ezt hívd ahogy akarod,de
Szeretni szültek.
Embert nem ember
Csak Isten ítélhet meg…”
Ő pedig nem teszi. Ránk bízza az ítéletet. Mindenki maga ítél, magáról.
Végiggondolhatod majd akkor is, ha az utad végére értél. És legközelebb változtatsz.
És megteheted, hogy változtatsz mától. És nem ítélsz. Csak adsz. Amikor szükség van rád.
“Tudom, hogy csak erősnek akarsz tűnni
Bántottak már eleget, volt hogy már sírni sem volt erőd
ÉN NEM AKARTAM BEÁLLNI EBBE A SORBA ÉS NEM IS FOGOK
BÁR SZENT NEM VAGYOK
DE NÉHA HIBÁZUNK, NEM NAGY DOLOG.
Én nem fogom szédíteni a szíved,
Kalandból a Földanya ölén már így is volt épp elég.
ÉS ALJAS EGY SZEREP LENNE, AHOGY VETÍTENÉM, HOGY ÉN JOBB LENNÉK ITT BÁRKINÉL…
UGYAN KINÉL?! “(Egy világon át – Kowalsky meg a Vega)
Szeretettel…