Jó ideje biciklivel járok. Bringával és tömegközlekedéssel. Ez a havas-latyakos idő nem kedvez a bringával közlekedésnek, sem a biciklim sem a bringatudásom nem alkalmas a hóhelyzet kezelésére.
A mai napon mégis biciklivel kellett mennem, ahová busz nem visz. Óvatosan csúszkáltam az utcánkban, ahova – ki tudja miért – nem jutott el egyszer sem hókotró autó. Minden utcát legalább egyszer letisztítottak a környéken, a miénket nem.
Sebaj, gondoltam, én most itt elóvatoskodok, viszont milyen jó lesz este még egy kicsit szánkózni az utcában a gyerekekkel. Ha elkotorták volna, nem tudnánk szánkózni.
Majd elvégeztem a teendőmet, tekertem hazafelé, a mi utcánkra kanyarodva, már vettem is vissza a lendületből, hiszen minden csupa hó…
Két házzal mellettünk elment egy idős bácsi, most bontják a házát. Napok óta döng a mi házunk is, néha azt hiszem ez is össze fog dőlni. Ma hordják el nagy teherautókkal a törmeléket. Amikor megláttam az utcánkat, elsőre irtó csalódott lettem. Minden csupa föld és sár. A nagy teherautók kihordták nagy kerekeikkel a szép hóra a földet.
„Na, oda a szánkózás” – ez volt az első, csalódott gondolatom.
Aztán rögtön a következő pillanatban, már örültem:
„Oké, viszont már nem csúszik a bringa. Szuper!”
😀
Örülnék, ha megosztanál velem Te is egy jó sztorit a Te életedből!
(fotó:pixabay)